EU lexikon

fogalmak, kifejezések az Európai Unióban

· ACP-országok: afrikai, Karib-tengeri és csendes-óceáni térség országai (African, Caribbean and Pacific Countries), a Loméi Egyezmény részesei

· acquis communautaire: az alapszerzõdések, valamint az EU által kiadott rendeletek és irányelvek összessége. Tágabb értelemben részét képezi az EU egész eljárási rendje. Az új belépõknek vállalniuk kell, hogy - hosszabb-rövidebb átmeneti idõ után - átveszik és alkalmazzák ezeket.

· alapszabadságok: a közös piac lényegét a négy alapszabadság adja. Ezek: az áruk, a szolgáltatások, a tõke és a munkaerõ szabad, akadálymentes áramlása a tagországok között. Mivel a már a Római Szerzõdésben tervbe vett alapszabadságok-at harminc év alatt sem sikerült megvalósítani, a Bizottság javaslatot dolgozott ki az egységes belsõ piac létrehozására. Az erre elõírt határidõre, 1992. december 31-ére három alapszabadság esetében teljesíteni tudták a vállalást, de a személyek szabad áramlása - elsõsorban biztonsági okokból - nem valósult meg.

· alapszerzõdések: az Európai Szén- és Acélközösséget (1951), az Európai Gazdasági Közösséget (1957), az Európai Atomenergia Közösséget (1957) megalapító szerzõdések, az Egységes Európai Okmány (1986), valamint a Maastrichti Szerzõdés (1992) összefoglaló neve.

· Állandó Képviselõk Tanácsa (COREPER): a tagállamokat az EU-nál képviselõ nagykövetek testülete. A Tanács döntéseit ez a testület, illetve ennek bizottságai készítik elõ.

· Általános Preferencia Rendszer (Generalized System of Preferences, GSP): a fejlett országok által 1971 óta a fejlõdõknek nyújtott egyoldalú - tehát viszonzás nélküli - vámkedvezmények rendszere. Az ipari termékek túlnyomó részét felöleli (kivéve az "érzékenynek" minõsítetteket), s kiterjed a mezõgazdasági termékek egy részére, fõleg a trópusi terményekre.

· antidömping- és kiegyenlítõ vámok: az elsõt akkor alkalmazzák, ha egy külsõ exportõr olcsóbb áron értékesíti termékét a Közösség piacán, mint otthon. A másodikkal a szubvencióval támogatott export ellen védekeznek. Míg a vámokat az utóbbi években általában nagymértékben csökkentették, ezeknek a vámfajtáknak megnõtt a jelentõségük.

· avis: a Bizottság véleménye arról, hogy a belépési kérelmet benyújtó ország felvételét mikor és milyen körülmények között tartja lehetségesnek, illetve célszerûnek.

· bel- és igazságügyi együttmûködés: az Európai Unió ún. harmadik pillére. A viszonylag kevéssé integrált együttmûködési területek közé tartozik, ahol nagy a nemzeti kormányok jogköre.

· belsõ piac: az integrációnak a közös piacnál fejlettebb fokozata; az áruk és szolgáltatások, a tõke és a munkaerõ országok közötti áramlásának útjából a különféle adminisztratív akadályokat is eltávolítják.

· belsõ vámok: az Európai Gazdasági Közösség létrehozása elõtt a tagállamokban eltérõ vámok voltak érvényben, melyek 1968. július 1-jétõl (a mezõgazdasági termékek esetében 1970. január 1-jétõl) teljesen megszûntek. Az azóta belépõ új tagállamok - a csatlakozási okmányokban elõírt ütemterv szerint - fokozatosan bontják le a Közösség többi tagjával szembeni vámjaikat.

· biztosok: az Európai Bizottság tagjai (franciául commissionaire, angolul commissioner).

· Bonn-Párizs-tengely: az 1963. januárjában Konrad Adenauer német kancellár és Charles de Gaulle francia elnök által aláírt német-francia szerzõdés nyomán létrejött szoros politikai, gazdaságpolitikai, védelmi együttmûködési viszony a két ország között, amely megpecsételte a német-francia történelmi feszültség megszûnését.

· Bretton Woods-i pénzügyi rendszer: az 1944-ben az USA-beli Bretton Woodsban aláírt egyezmény vetette meg az alapját a II. világháború utáni korszak konvertibilitáson alapuló valutáris rendszerének. Ennek legfontosabb elemei a rögzített árfolyamrendszer, a jegybankok kötelezettsége az árfolyamok színvonalát biztosító piaci beavatkozásra és a két "testvérintézmény": a Nemzetközi Valutaalap (International Monetary Fund, IMF), valamint a Világbank (International Bank for Reconstruction and Development, IBRD). A rögzített árfolyamrendszert az 1970-es évtized elsõ felében a piaci kereslet-kínálattól függõ "lebegõ" árfolyamrendszer váltotta fel.

· Cecchini-jelentés: a tervezett egységes belsõ piac várható elõnyeirõl készült - utólag túlságosan is derûlátónak bizonyult - összeállítás (1988). A jelentés szerint az áruk és szolgáltatások nemzetközi áramlását fékezõ akadályok (határellenõrzés, technikai akadályok, adózási különbségek stb.) lebontása kb. 200 Mrd ECU haszonnal járt volna. Az árak csökkenése, a gazdasági növekedés gyorsulása miatt néhány év alatt kb. 1,8 millió új munkahelyre számítottak.

· déli kibõvítés: az EK déli irányú kibõvítése, amelynek során 1981-tõl Görögország, 1986-tól Spanyolország és Portugália a Közösség tagja.

· Delors -I. csomag (1987): a közös költségvetés reformjának terve. A bizottság akkori elnöke vezette munkálatok eredményeként születet javaslat lényege az agrárkiadások korlátozása, a strukturális alapok növelése és a költségvetési szabályok megújítása. Az EiT 1988 februárjában hagyta jóvá. Az egységes belsõ piac megteremtésének egyik fontos elõfeltétele volt.

· Delors-II.. csomag (1992): az EK középtávú pénzügyi terve volt, amelyet gyakorlatilag a maastrichti határozatok megvalósításának megalapozására dolgoztak ki. Fõ elemei a költségvetés növelése, az EK versenyképességének fokozása, a tagállamok közötti gazdasági és társadalmi összetartás ("kohézió") erõsítése volt.

· Delors-terv: a gazdasági és pénzügyi unió (EMU) létrehozásának háromlépcsõs terve (1989). Az elsõ szakasz, amely a tõkemozgást liberalizálta, és szorosabb koordinációt helyezett kilátásba e területen, 1990. július 1-jén indult. A második lépcsõ (1994. jan. 1.- 1999. jan. 1.) fõ feladata az Európai Központi Bank létrehozása. A harmadik lépcsõ a tényleges gazdasági és pénzügyi unió kialakítása, melynek alapvetõ feltétele a tagországok valutaárfolyamainak végleges rögzítése.

· demokráciadeficit (sok forrásban: "demokratikus deficit"): az EU azon sajátossága, hogy az Európai Parlament nem rendelkezik olyan széles körû jogosítványokkal a közös intézmények (a Tanács és a Bizottság) ellenõrzésére, mint a nemzeti parlamentek a saját kormányuk fölött.

· derogáció: felmentés; valamely tagország átmenetileg vagy tartósan mentesül bizonyos olyan kötelezettség teljesítése alól, amelyben a tagállamok megegyeznek.

· direktíva: lásd irányelv

· EBRD: lásd Európai Újjáépítési és Fejlesztési bank

· ECU: az Európai Monetáris Rendszer keretében 1979-ben létrehozott közös (ún. kosár-) valuta, amely egyre szélesebb körben pénzként mûködik.

· EFTA: lásd Európai Szabadkereskedelmi Társulás

· EGK-szerzõdés: az európai integráció legátfogóbb, 1957. március 25-én Rómában, Belgium, Franciaország, Hollandia, Luxemburg, Németország és Olaszország által aláírt dokumentuma. Két fontos továbbfejlesztése az Egységes Európai Okmány (1986) és a Maastrichti Szerzõdés (1992).

· Egységes Európai Okmány: az EK addigi alapszerzõdéseit nagymértékben továbbfejlesztõ okmány, mely maga is az EK egyik elsõdleges jogforrása. 1986-ban írták alá, 1987. július 1-jén lépett hatályba. Az "egységes" jelzõ arra utal, hogy az EK és az 1969 óta folyó európai politikai együttmûködés kereteit egyaránt szabályozza.

· együttes döntés: a Maastrichti Szerzõdés által bevezetett új - meglehetõsen hosszadalmas és bonyolult - döntési eljárás. Lényege, hogy fontos kérdésekben az Európai Parlament jóváhagyása nélkül a Tanács nem hozhat döntést. Együttes döntés-t kell alkalmazni új tagok felvétele, társulási szerzõdések, újabb strukturális alapok létrehozása, kívülálló országokkal kötendõ jelentõsebb szerzõdések, valamint a gazdasági és pénzügyi unióra vonatkozó, nagy horderejû döntések esetében.

· elsõdleges jog: a közösségek alapító szerzõdései (alapszerzõdések), módosításaik, valamint a rájuk épülõ szerzõdések. Ezek együtt képezik az EU "alkotmányát".

· elszámolási egység: az EGK-ban a fizetési forgalom megkönnyítésére elszámolási egység-et vezettek be. 1971-ig 1 elszámolási egység 1 USA dollárt ért. 1978-ig azután a különbözõ ágazatokban eltérõ elszámolási egységgel dolgoztak, majd ekkor létrehozták az európai elszámolási egységet. Ebbõl "nõtt ki" 1979-ben az ECU.

· érzékeny termékek: azon (nem mezõgazdasági) termékek, amelyek piacát az EK különösen erõsen védi a külsõ országok szállítóinak versenyétõl. Elsõsorban textil- és acélipari termékek tartoznak ide.

· északi kibõvítések: az EK elsõ északi kibõvítése során 1973-ban Nagy-Britannia, Dánia és Írország, a második nyomán 1995-ben Finnország és Svédország csatlakozott az EU-hoz.. Norvégia kétszer is végigtárgyalta a belépés feltételeit, a létrejött megállapodást 1972-ben és 1994-ben népszavazás utasította el.

· Euro: Az Európai Unió új, egységes fizetõeszköze. A közös valuta bevezetésérõl szóló döntést az Európai Unió tagországainak képviselõi 1992. februárjában írták alá a hollandiai Maastrichtban.. 1995. decemberében az Európai Tanács madridi ülésén született döntés arról, hogy a közös pénz neve: Euro lesz. Az Euro-t a tervek szerint 1999 és 2002 között fokozatosan vezetik be azokban az Európai Uniós tagországokban, amelyek megfelelnek a Maastrichtban megszabott pénzügyi feltételeknek. A közös valuta elõnyei a külkereskedelmi tevékenységgel foglalkozó vállalatok mellett érezhetõek lesznek azok számára is, akik az Unió területén

belül utazni szeretnének, hiszen egyik országból a másikba átutazva nem kell pénzváltással foglalkoziuk..

· Európa-erõd: az egységes belsõ piac létrehozásakor a legfontosabb kereskedelmi partnerek az EK egyfajta bezárkózásától, protekcionista irányú fejlõdésétõl tartottak. Erre a veszélyre utal az Európa-erõd rövid, de találó kifejezése.

· Európai Atomenergia (röv..: Atom-) Közösség: 1958. január 1-jétõl létezõ intézmény, az EGK "testvérszervezete". Célja a tagországok atomenergiával kapcsolatos tevékenységének összehangolása.

· Európai Beruházási Alap: az Európai Beruházási Bank forrásaiból 1992-ben létrehozott alap feladata a tagállamok gazdasági növekedésének és munkahelyteremtésének támogatása. A 2 Mrd ECU-s alapnak összesen kb. 10 Mrd ECU-nyi beruházáshoz kell hozzájárulnia.

· Európai Beruházási Bank (EIB): az EU-tagországok közös bankja, melynek célja az EU szempontjából fontos beruházások támogatása.

· Európai Bíróság: az EU luxemburgi székhellyel mûködõ egyik fõ szerve. Feladata egyrészt konkrét ügyekben való állásfoglalás, másrészt az alapszerzõdések és az EK-jog értelmezése.

· Európai Bizottság (Bizottság): az EU egyik legfontosabb, a tényleges "végrehajtó hatalmat" gyakorló fõ szerve. A Bizottság kifejezéssel egyaránt jelölik a ma 20 tagú irányító testületet, valamint annak hatalmas apparátusát.

· Európai Energiacharta: 1991-ben 38 ország által aláírt szerzõdés, amely magatartási kódexet tartalmaz a részes államokra vonatkozóan. Emellett keretéül szolgál az energia területén kibontakozó összeurópai együttmûködésnek. Az Európai Energiacharta fõ célkitûzése, hogy növekedjék Európa energia-önellátásának foka, egységesedjék az energiahordozók európai piaca, és a felhasználók igényeit a környezetvédelmi szempontok figyelembevételével elégítsék ki.

· Európai Fejlesztési Alap: ebbõl az 1957-ben létrehozott alapból támogatja az EU a társult fejlõdõ országokat (Loméi Konvenciók). A támogatott célok: termelõ és szociális beruházás, mûszaki együttmûködés, a fejõdõ országok külföldi értékesítésének elõsegítése, szükség esetén segélyezés. Az alapot ötévente töltik föl. A 7. alap (1990-1995) 10,7 Mrd ECU-t tartalmazott.

· Európai Gazdasági Tér(ség) (EGT): az EK és az EFTA-országok 1992-ben a négy alapszabadságot megvalósító közös piacot hoztak létre (ami azonban nem foglalta magában a mezõgazdaságot). E megállapodás keretében az EFTA-országok átvették az EK egységes belsõ piacára vonatkozó szabályok mintegy 80%-át, így az Európai Gazdasági Térség a világ legnagyobb népességû (371 milliós) szabadkereskedelmi övezete lett. Tagjai a 15 EK-tagállam, illetve Izland, Norvégia és Liechtenstein. (Svájcban népszavazás vetette el az aláírt szerzõdés hatálybalépését.)

· Európai Gazdasági Közösség: 1958. január 1-jétõl mûködõ szervezet, mely a tagországok összefonódásának elõsegítésével kíván hozzájárulni az életszínvonal emelkedéséhez, a jólét fokozódásához, Európa egységesüléséhez..

· Európai Ifjúsági Fórum: ifjúsági szervezetek tömörülése, amely tagjait képviseli az EU különféle szervei elõtt, és a fiatalságnak az EU jövõbeli fejlõdésének meghatározásában való részvételéért száll síkra. 1978-ban hozták létre; tagjai a tagállamok nemzeti ifjúsági bizottságai és különféle nemzetközi ifjúsági szervezetek.

· Európai Ifjúsági Központok: európai ifjúsági szervezetek részére szemináriumokat, tanfolyamokat szervezõ intézmények, amelyek e szervezetek közötti kapcsolatfelvételt ösztönzik. Az egyik központ Budapesten található. Az Európai Ifjúsági Központok az Európa Tanács intézményei.

· európai jelképek: a nemzetállamokhoz hasonló módon az EU is használ "állami", hivatalos jelképeket, szimbólumokat, hogy erõsítse az állampolgárok EU- és európai azonosulását. 1986 óta használja az EK kék zászlaját, benne körben elhelyezkedõ, 12 ötágú arany csillag. (Ezek száma csak véletlenül egyezett a tagországok akkori számával!). Az EK "himnusza" Ludwig van Beethoven IX. szimfóniájának Örömódája. Az Európai Mozgalom saját jelképe a fehér zászló, benne zöld E betû. További szimbólumok az évente átadott Európa-díjak, a belsõ határokon található Európa-címerek (a nemzetállamok címerei helyett), az európai útlevél és a május 9-i Európa-nap.

· Európai Környezetvédelmi Védjegy: az E betûvel ellátott virág formájú védjegy célja az, hogy a fogyasztókat segítse a környezetbarát termékek megtalálásában, és ezáltal növekedjék ezek forgalma. (Az EU csak a védjegy feltüntetésének feltételeit határozza meg; az illetékes nemzeti hatóságok "adományozzák" az egyes termékeknek.)

· Európai Központi Bank: a gazdasági és pénzügyi unió központi bankja lesz. 1994. január 1-je óta mûködik "elõfutára", a frankfurti székelyû Európai Monetáris Intézet.

· Európai Központi Bankok Rendszere: a gazdasági és pénzügyi unióban részt vevõ tagországok jegybankjai és az Európai Központi Bank alkotta - egyelõre csak tervbe vett - intézményrendszer.

· Európai Megállapodások: a kelet-közép-európai országokkal megkötött társulási megállapodások. Megkülönböztetõ sajátosságuk a hagyományos társulási szerzõdésektõl, hogy célként tartalmazzák a társulási viszonyt létesítõ országok késõbbi csatlakozását. Az iparcikkek forgalmát fékezõ különféle akadályok lebontását általában 10 éves idõtartamra irányozzák elõ. (Ezt késõbb lerövidítették.) az Európai Megállapodások fontos sajátossága az aszimmetria, ami esetünkben azt jelenti, hogy az EU elõbb bontja le a kelet-közép-európai export útjában álló akadályokat, amit az utóbbiak csak késõbb viszonoznak. Európai Megállapodást a következõ országokkal kötöttek: Cseh-Szlovákia, Lengyelország, Magyarország (1991), Bulgária és Románia (1993), Észtország, Lettország, Litvánia, Szlovénia (1995).

· Európai Mezõgazdasági Orientációs és Garanciaalap (a.: EFAGG, f.: FEOGA): az EU közös agrárpolitikáját szolgáló alap. Feladata a piactámogatás és a mezõgazdasági szerkezetváltás elõsegítése. Két részbõl ("szekcióból") áll: garanciaszekciója folyósítja az ár- és exporttámogatásokat, orientációs szekciója pedig a mezõgazdasági racionalizálást, korszerûsítést és szerkezetváltást ösztönzi.

· Európai Monetáris Intézet: 1994. január 1-jétõl Frankfurtban mûködõ intézmény. Az Európai Központi Bank elõképe, a gazdasági és pénzügyi unió elõkészítõje.

· Európai Monetáris Rendszer: Az EU-tagállamok pénzügyi (elsõsorban valutáris) együttmûködésének rendszere. 1979-ben alapították. Fõ célja a valutaárfolyamok ingadozásának szûk keretek között tartása. Lényeges elemei a közös "valuta" (az ECU), az árfolyamrendszer, valamint az annak mûködését támogató pénzalapok.

· Európai Monetáris Unió: az EMS továbbfejlesztett változata, tkp.. a gazdasági és pénzügyi uniót jelöli. (A szakirodalmat ebben a kérdésben sajátos bizonytalanság jellemzi, melynek lényege, hogy az EMU betûszót hol Európai Monetáris Unió-ként, hol Economic and Monetary Union-ként, azaz gazdasági és pénzügyi unióként oldják föl. A Maastrichti Szerzõdésben ez utóbbi értelmezés szerepel.)

· Európai Parlament: az EU tagországainak képviselõibõl álló, inkább csak törvényhozásszerû, semmint tényleges parlament. Jogköre fokozatosan bõvül. Képviselõit 1979 óta közvetlenül választják a tagállamok polgárai. Plenáris üléseinek székhelye Strasbourg..

· Európai Regionális Fejlesztési Alap: 1975 óta mûködõ alap, az EU regionális politikájának megvalósítását szolgálja.

· Európai Szabadkereskedelmi Társulás (European Free Trade Association, EFTA): európai integrációs szervezet, mely - az EGK-val ellentétben - csak az ipari termékek tagországok közötti szabad forgalmát valósítja meg. Alapító tagjai: Ausztria, Dánia, Nagy-Britannia, Norvégia, Portugália, Svájc és Svédország. Finnország 1961-tõl társult, 1986 és 1994 között teljes jogú tag volt. Izland 1970-ben, Liechtenstein 1991-ben csatlakozott hozzá. Jelenleg már csak négy tagállama maradt: Izland, Liechtenstein, Norvégia és Svájc. (A többiek valamennyien csatlakoztak az EU-hoz..)

· Európai Szakszervezeti Szövetség: 1973-ban alakították meg 21 európai ország 41 millió dolgozót tömörítõ szakszervezeteit. (Az Európai Szakszervezeti Szövetség tehát nem EU-szerv!!) Képviseli a tagság szociális, gazdasági és kulturális érdekeit, valamint õrködik az európai demokrácia fenntartása és megerõsítése fölött. Képviselõi részt vesznek több EK- és EFTA-bizottság munkájában.

· Európai Számvevõszék: az EU ötödik ún. fõ szerve, amely az EU szerveinek, elsõsorban a Bizottságnak a gazdálkodását ellenõrzi. Székhelye Luxemburg.

· Európai Szén- és Acélközösség (ESZAK vagy régebben: Montánunió): 1951-ben létrehozott szervezet, amely a Benelux országok, Franciaország, Nyugat-Németország és Olaszország szén- és acéliparának közös irányítására-felügyeletére jött létre.

· Európai Szociális Alap: az 1960-ban létrehozott Európai Szociális Alap az EU szociálpolitikájának legfontosabb eszköze. Az alapból szakképzést, átképzést és munkahelyteremtést támogatnak. Az alapból kifizetett összeg egy részét a fiatalok munkanélküliségének csökkentésére fordítják. 1992 után az alap forrásait jelentõsen megnövelték (Delors-II.. csomag), s új célként határozták meg a munkaerõpiacok jobb mûködésének, valamint a munkanélküliek ismételt alkalmazásának elõsegítését. Az alap új feladatai közé tartozik az esélyegyenlõség erõsítése, az ipari szerkezetváltás által érintett dolgozók alkalmazkodásának segítése, valamint új termelési rendszerek kialakulásának támogatása.

· Európai Tanács: az EU-tagországok kormányfõinek évente kétszer-háromszor ülésezõ testülete. (Franciaországot az államfõ képviseli, s részt vesz munkájában a Bizottság elnöke és egyik tagja.) Az Európai Tanács nem rendelkezik formális jogosítványokkal, az integráció legfontosabb stratégiai kérdéseit mégis ez a testület dönti el.

· Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD): 1990-ben 10 Mrd ECU tõkével alapított, londoni székhelyû bank, amelynek célja a kelet-közép-európai országok piacgazdasági átmenetének támogatása. Az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank hiteleket nyújt a kiépülõ magánszférának, tõkét helyez ki, illetve infrastrukturális beruházásokat támogat. Nem EU-intézmény; a szervezet részesedése csupán 51%.

· Európai Unió: az európai integráció új szervezeti kerete, amely három "pilléren" nyugszik. Ezek: az Európai Közösség, a közös kül- és biztonságpolitika, valamint a bel- és igazságügyi együttmûködés. (Az Európai Unió még nem jogi személy; ezért használjuk e könyvben következetesen az Európai Közösség elnevezést olyan esetekben is, amikor más források "megelõlegezik" az unió elnevezést.)

· Európa Napja: május 9. (a II. világháború - európai - befejezésének napja).

· Európa Tanács: 1949-ben létrehozott, fõként Európa-politikai, emberjogi kérdésekkel foglalkozó kormányközi szervezet. Székhelye Strasbourg.. (Nem tévesztendõ össze az Európai Tanáccsal, mely az EK egyik testülete.)

· EUROPOL: Európai központi bûnügyi, rendõrségi szervezet, koordinálja a tagországok együttmûködését a bûnüldözés, a terrorizmus és a kábítószer elleni küzdelem területén, közös adatbázissal rendelkezik.

· EUROSTAT: az EU statisztikai hivatala

· EURYDICE: az EU 1980-ban kialakított információs hálózata, amely a tagállamok oktatási rendszereirõl tartalmaz adatokat

· exporttámogatás: mezõgazdasági termékeknek a Közösségen kívüli országokba történõ kivitelét exporttámogatás formájában ösztönzik. Az exporttámogatás a magasabb belsõ és az alacsonyabb külsõ árak közötti különbség kiegyenlítésére szolgál. Nagysága a két ár távolságától függ. Az exporttámogatás egyrészt a farmerek jövedelmét egészíti ki, másrészt segíti az EU nagymértékû agrárfölöslegeinek csökkentését.

· Élõállat-egység (livestock-LU): Egy 'élõállat-egység' az alábbiak tartásának felel meg:

· egy db legalább 12 hónapos szarvasmarha;

· két db legalább 6 hónapos, de 12 hónap alatti szarvasmarha;

· öt legalább 12 hónapos juh, ami évi 3 000 takarmányegységet fogyasztó állatnak az elméleti egyenértékese.

· Éves munkaegység (annual work unit - AWU): A munkaerõ által végzett munka mértéke: egy AWU a teljes munkaidõben egy éven keresztül dolgozó személy munkájának felel meg.

· fehér könyv: az angol törvény-elõkészítési gyakorlatból átvett sajátos "mûfaj": valamely nagy horderejû kérdés tervezett kezelési módjáról készült átfogó összeállítás, amely iránymutatásul szolgál a késõbbi jogszabályalkotás számára.

· föderalizmus: az az elv, mely szerint valamely államszövetségben a tagállamok nem adják föl minden hatáskörüket. A föderalizmus egyik szószólója a Német Szövetségi Köztársaság, melynek felépítése szintén föderalizmus-on alapul.

· fúziós szerzõdés: az Európai Gazdasági Közösség, az Európai Szén- és Acélközösség, valamint az Európai Atomközösség Tanácsait, illetve Bizottságait egyesítõ szerzõdés (1965.), 1967. évi hatállyal. (Az Európai Parlament és az Európai Bíróság már létrehozása óta mindhárom Közösség közös szerve volt.) A fúziós szerzõdés az EU elsõdleges jogforrásai közé tartozik

· GATT (General Agreement of Tariffs and Trade, Általános Vámtarifa és Kereskedelmi Egyezmény): a világkereskedelem liberalizálására létrejött szervezet, melynek célja a vámok csökkentése és a vámon kívüli kereskedelempolitikai akadályok felszámolása. Ebbõl a célból több tárgyalássorozatot szervezett, amelyeket fordulóknak neveznek. A legutóbbi uruguayi forduló az átfogó vámleépítés mellett foglalkozott a mezõgazdasági és a szolgáltatások nemzetközi kereskedelmének feltételével, a szellemi tulajdon védelmével, és a GATT-ot átalakították Világkereskedelmi Szervezetté (World Trade Organisation - WTO)

· gazdasági és pénzügyi (monetáris) unió: a gazdasági integráció legmagasabb fokozata. Azt a szintet jelöli, amelyen nemcsak az áruk, a szolgáltatások, a munkaerõ és a tõke piacain nincsenek korlátozások, hanem az érintett országokban azonos gazdaság- és pénzügypolitika is érvényesül. A gazdasági és pénzügyi (monetáris) unió legfejlettebb szintjén elõreláthatólag megszûnnek a nemzeti pénznemek, és a tagországok közös valutát használnak.

· Gazdasági és Szociális Bizottság (ESC): a munkavállalók és a munkaadók képviseleti szerveinek tanácskozó fóruma az EU-ban.. Tagjait a Tanács négyéves idõszakra nevezi ki. Fõ feladata a gazdasági és társadalmi intézményes érdekképviselet.

· GSP : lásd: Általános Preferencia Rendszer

· határellenõrzés: az egységes belsõ piac keretében az áruk Közösségen belüli forgalmában 1993. január 1-jével megszûnt a határellenõrzés. A személyforgalomban - elsõsorban biztonsági okokból - ezt még nem mindenhol sikerült elérni.

· határkiegyenlítési illeték: bizonyos mezõgazdasági termékek Közösségen belüli forgalmára kivetett illeték, amelynek célja, hogy kiszûrje a valuták árfolyam-ingadozásának a tagországok mezõgazdasági árszínvonalára gyakorolt hatását.

· határozat: az EU egyik kötelezõ erejû jogszabályfajtája, amelyet akkor alkalmaznak, amikor az elõírás nem valamennyi, hanem csak néhány tagállamra vonatkozik.

· hivatalos nyelvek: angol, dán, finn, francia, görög, holland, német, olasz, portugál, spanyol, svéd. Az EU minden jogszabályát valamennyi hivatalos nyelvre lefordítják. Az EU alkalmazottainak ezért több mint ötöde(!) tolmács vagy fordító. Az alacsonyabb szintû tanácskozásokon azonban gyakran az angol és a francia a munkanyelv. Az Európai Bíróság bírái viszont kizárólag franciául tanácskoznak.

· infrastruktúra: minden olyan berendezés és hálózat, amely a szállításhoz és hírközléshez szükséges, azaz szárazföldi (közúti, vasúti) szállítási, belvízi szállítási (folyók, csatornák), tengeri szállítási (kikötõk), légifuvarozási (repülõterek), vízelosztási, energiaelosztási (villanyáram, olaj, gáz) és távközlési (telefon, rádió, televízió, telematika stb.) hálózatok, beleértve a mûholdakat.

· integráció: az a folyamat, amelynek során több nemzetgazdaság "összenõ", a köztük lévõ különbség mindinkább eltûnik, az egymás közti gazdasági (majd késõbb egyéb) kapcsolatok is mindinkább közelítik az országon belüli kapcsolatok sajátosságait.

· ENTERREG: az EU egyik, Magyarország szempontjából legfontosabb közösségi kezdeményezése, mely az államhatárok két különbözõ oldalán fekvõ régiók közötti együttmûködést szorgalmazza. Elsõsorban közös infrastrukturális beruházásokat, a közszolgáltató vállalatok együttmûködését, a vállalatok környezetvédelmi együttmûködését irányozza elõ.

· intervenciós ár: több mezõgazdasági termény esetében a termelõi árak nem eshetnek egy meghatározott szint alá. Ez az intervenciós ár. A tagállamok hatóságainak a közös agrárpolitika keretében az intervenciós áron minden fölkínált mennyiséget meg kell vásárolniuk. Ily módon az intervenciós ár egyfajta árgaranciát jelent a termelõk számára.

· irányár: a közös mezõgazdasági politika egyik jellemzõ árnagysága. Azt az - elméleti - árat jelenti, amelyen az adott termék elõállítói akkora jövedelemhez jutnának, mint az ipari foglalkoztatottak.

· irányelv (direktíva): a Tanács vagy a Bizottság által kiadott sajátos jogszabály; általában valamennyi tagország számára elõír bizonyos kötelezettséget, de a teljesítés módját a tagország belsõ jogszabályalkotására bízza.

· jogharmonizáció: az a tevékenység, melynek keretében az EU tagországai a nemzeti jogszabályaikat közelítik egymáshoz, illetve az EU közös jogához. A jogharmonizáció minden belépni kívánó ország számára kötelezõ.

· kereskedelempolitika: (itt:) valamely ország, illetve az EU külkereskedelmi forgalmát szabályozó elveinek összessége.

· keretprogram (kutatási): az EU tudomány- és technológiapolitikájának alapvetõ dokumentuma, amely e politika céljait, prioritásait és az elérésükhöz (megvalósításukhoz) rendelkezésre bocsátott pénzeszközök nagyságát tartalmazza, négyéves idõtartamra vonatkozóan. Az I. keretprogram-ot 1984-ben fogadták el; jelenleg a IV. (1994-1998) megvalósítása folyik. (A programoknál kétéves idõbeli átfedés volt; 1990-ben vette kezdetét a III. keretprogram megvalósítása.) Bár keretprogram-ok megvalósítására szánt összeg általában csekély, a Közösség költségvetésének 1-2%-a körüli, jelzi a nekik tulajdonított növekvõ fontosságot, hogy a IV. keretprogram-ra fordított pénz a III.-ra szánt összeg kétszerese, 13,1 Mrd ECU.

· kohézió: a kohéziós politika célja a Közösség gazdasági és szociális összetartásának erõsítése a Közösség egészének harmonikus fejlõdése és különösen a különbözõ régiók közötti különbségek mérséklése, a kevésbé elõnyös helyzetû régiók elmaradottságának leküzdése érdekében. Ezt a célt szolgálja a Közösség Kohéziós Alapja.

· Kohéziós Alap: a Maastrichti Szerzõdés által létrehozott, negyedik strukturális alap. Célja a környezetvédelmi és a transzeurópai hálózat kiépítését segítõ beruházások támogatása. Csak a négy legszegényebb tagország (Görögország, Írország, Portugália és Spanyolország) részesülhet a támogatásában. Az 1993 és 1999 közötti idõtartamra 15,1 Mrd ECU-ben határozták meg a forrásait.

· koncentrikus körök Európája: az 1980-as évek végének európai politikai változásai hívták életre a koncentrikus körök Európája-nak modelljét. Eszerint a legbelsõ kör a gazdasági és politikai tekintetben egyaránt integrált, egységes belsõ piacot képezõ, politikai, gazdasági és pénzügyi uniót alkotó EU, amelyben a nemzetállamok alárendelt szerepet játszanak. Ezt fogják körbe az EFTA-államok, amelyek bár szorosan kötõdnek az EU-hoz, nem minden integrációs lépést hajtanak végre. A harmadik koncentrikus kört a demokratizálódó kelet-közép-európai országok alkotják. Az egész rendszert - negyedik körként - az Európai Biztonsági és Együttmûködési Értekezlet struktúrája fogja körbe.

· kontingens: mennyiségi korlátozás. Az EU meghatározza, hogy valamilyen árucikkbõl vagy árucsoportból valamely külsõ ország termelõi mennyit szállíthatnak be a közös piacra.

· konvergenciakritériumok: azon feltételek összefoglaló neve, amelyek alapján várhatóan eldöntik, hogy mely tagország vehet részt az EMU harmadik szakaszában, a gazdasági és monetáris unióban. A kritériumok az inflációra, a kamatlábra, a költségvetési deficitre, az államadósság arányára, valamint az árfolyam stabilitására írnak elõ bizonyos mértékeket.

· kooperációs döntési eljárás: az Egységes Európai Okmány által bevezetett új eljárás, melynek keretében az Európai Parlament két alkalommal ("két olvasatban") foglalkozik a nagyobb horderejû elõterjesztésekkel. A kooperációs döntési eljárás-t elsõsorban az egységes belsõ piaci szabályozással kapcsolatban alkalmazták. A Maastrichti Szerzõdés kiterjesztette a kooperációs döntési eljárás alkalmazási körét.

· koppenhágai kritériumok: az Európai Megállapodást aláírt kelet-közép-európai országok csatlakozásához az Európai Tanács 1993. júniusi, koppenhágai ülésén megfogalmazott általános, nem számszerûsített feltételek. Röviden: 1. a demokráciát, a jogállam és az emberi jogok érvényesülését garantáló intézmények stabilitása; a kisebbségi jogok tiszteletben tartása és védelme, 2. mûködõ piacgazdaság megléte, 3. annak a képességnek a megszerzése, hogy az adott ország meg tudjon birkózni az Unión belül érvényesülõ versenyviszonyokkal és piaci erõkkel, 4. a tagsággal járó kötelezettségek, különösen a politikai, gazdasági és monetáris unió célkitûzéseinek vállalása, 5. az Unió alkalmassága új tagok befogadására.

· kormányközi konferencia: a jelentõs, reformléptékû változások elõkészítésére a Tanács kormányközi konferencia összehívását kezdeményezheti. Az ott javasolt változtatásokat az Európai Tanácsnak is el kell fogadnia, sõt a tagállamok parlamentjeinek is jóvá kell hagynia (ez utóbbit nevezzük ratifikálásnak). Jelenleg (1996 márciusa óta) is folyik kormányközi konferencia Olaszországban, mely a Maastrichti Szerzõdés megvalósítását, az EU továbbfejlesztésének lehetõségét vizsgálja.

· kölcsönös elismerés: tkp.. a jogharmonizáció egyik sajátos esete. A kölcsönös elismerés annak megnyilvánulása, hogy a tagállamok minõségi, egészségügyi stb. elõírásai egyenrangúak. A kölcsönös elismerés alapján írta elõ az Európai Bíróság, hogy egy olyan terméket, amelyet valamelyik tagországban jogszerûen állítanak elõ, akkor is forgalomba lehet hozni egy másik tagországban, hogyha e termék az ottani elõírásoknak nem felel meg. A kölcsönös elismerés révén úgy is elérhetõk az egységes belsõ piac céljai, hogy a tagországoknak nem kell hosszadalmas jogszabályalkotással bajlódniuk.

· közös akciók: a Maastrichti Szerzõdés elõírja, hogy a közös kül- és biztonságpolitika keretében közös akciók-at határozhat el a Tanács. Ha a döntés egyhangú, akkor az valamennyi tagország állásfoglalásaira és lépéseire nézve kötelezõ.

· közös kül- és biztonságpolitika: az Európai Unió második fontos alkotóeleme, pillére, amelyet a Maastrichti Szerzõdés az Európai Politikai Együttmûködés továbbfejlesztéseként intézményesített.

· közös piac: az integrációnak az a fokozata, amelyen a tagországok nem állítanak akadályt az áruk és szolgáltatások, a munkaerõ és a tõke egymás közötti áramlásának útjába.

· közösségi kezdeményezések: olyan fejlesztési vagy akcióprogramok, amelyek a strukturális alapok felhasználását egészítik ki. A közösségi kezdeményezések-et a Bizottság dolgozza ki, de nemzeti szinten hajtják végre õket. (Ilyen például a határokon átnyúló együttmûködésre vonatkozó INTERREG..) 1994 és 1999 között 12,59 Mrd ECU-t fordítanak megvalósítására.

· közvetlen hatály: az EK rendeleteit - amennyiben eléggé konkrétak - hatályba lépésük után azonnal alkalmazni kell valamennyi tagországban; nincs szükség arra, hogy a nemzeti törvényhozások külön jogszabályt alkossanak átvételükre.

· közvetlen választás: az Európai Parlament képviselõit 1979 elõtt a nemzeti parlamentek delegálták, azóta a tagállamokban közvetlenül, az általános parlamenti választásokhoz hasonlóan, az állampolgárok választják õket, ötéves idõtartamra.

· külsõ vámok : az Európai Gazdasági Közösség vámuniójának kiépülése - 1968. július 1. - után valamennyi tagállam közös vámokat alkalmaz a Közösségen kívülrõl importált termékek esetében. 1975 óta valamennyi tagállam a teljes vámbevételét az EK közös költségvetésébe fizeti be.

· lefölözés: az EK-n kívüli országokból származó mezõgazdasági import esetében alkalmazott, vámszerû fizetési kötelezettség. A lefölözés az alacsony importárakat felemeli az EK-n belüli magas szintre, és így megvédi az EK termelõit az olcsóbb külsõ áruk versenyétõl, emellett jelentõs bevételt biztosít a költségvetésnek. A lefölözés nagysága a világpiaci árak szintjétõl függõen ingadozik.

· legnagyobb kedvezmény elve: a liberalizált nemzetközi kereskedelem egyik alapelve. A legnagyobb kedvezmény elve nemzetközi jogi szerzõdésben való biztosítása annak, hogy valamely ország szerzõdõ partnerének megad minden olyan (jellemzõen: vám-) kedvezményt, amelyet más partnereinek megadott. Érvényesülésének érdekessége, hogy ha a szerzõdés megkötése után más partnereknek pl. alacsonyabb vámok melletti importot tesz lehetõvé, akkor ezt automatikusan kiterjeszti az elõbbi szerzõdést aláíró partnerére is.

· letelepedési szabadság: annak lehetõvé tétele, hogy az EU állampolgárai más tagországokba átköltözhessenek, és ott ipari, mezõgazdasági vállalkozásba fogjanak, vagy szellemi szabadfoglalkozásúként keressék kenyerüket. Bár 1970. január 1-je óta elvileg tilos volt a korlátozása, a foglalkozások gyakorlásának országonként eltérõ feltételei miatt ez nem valósult meg. A szakképesítések és diplomák kölcsönös elismerésének szabályozásával ez az akadály 1992 végéig a legtöbb szakma esetében elhárult.

· liberalizáció: a gazdasági szereplõk szabadságát, esetünkben az országok közötti szabad versenyt fékezõ elõírások (pl. vámok, mennyiségi korlátozások) lebontása

· Loméi Konvenciók: az EK-nak afrikai, csendes-óceáni és karibi fejlõdõ (ACP-) országokkal kötött társulási szerzõdései, amelyben ez utóbbiaknak egyoldalúan kedvezményeket ad az EU piacaira való bejutáshoz, és emellett még segélyekben is részesíti ezeket az országokat. A Loméi Konvenciók képezik az EU fejlõdõ országokkal szembeni politikájának a magját. A konvenciókat 1975 óta mindig ötéves idõtartamra kötötték. A legutóbbi, az 1990-ben aláírt IV. viszont már tíz évre szól, és az elsõ öt évére 12 Mrd ECU-t irányoztak elõ.

· luxemburgi kompromisszum: 1966. január 1-jétõl a Római Szerzõdés értelmében az EGK Tanácsa az egyhangú határozathozatalról áttért volna a többségi döntésekre. Ezt a de Gaulle vezette Franciaország nem akarta elfogadni. Amikor 1965. július 1-jén nem sikerült a mezõgazdasági finanszírozásról megállapodni, Franciaország visszahívta a Tanácsból képviselõjét. (Ez volt az "üres szék politikája".) 1966 januárjában Luxemburgban az a kompromisszumos állásfoglalás született, hogy bár a többségi döntési eljárás elfogadható, amennyiben egy ország "nagyon fontos érdeke" forog kockán, kérheti, hogy döntést csak egyhangúlag hozzanak. (Azt nem határozták meg pontosan, hogy mi tekinthetõ "nagyon fontos érdek"-nek..) Az Egységes Európai Okmány újraszabályozta a döntési eljárásokat, és elfogadása óta senki nem akadályozott meg többségi döntést a luxemburgi kompromisszum-ra való hivatkozással.

· Maastrichti Szerzõdés: az Európai Uniót létrehozó szerzõdés népszerû neve. 1992. február 7-én írták alá a dél-hollandiai Maastricht városában, és a tagállamokban történt ratifikációkat követõen 1993. november 1-jén lépett életbe.

· Marshall-terv vagy Európai Újjáépítési Program (European Recovery Program): George C. Marshall amerikai külügyminiszterrõl elnevezett segélyprogram, amely a II. világháború után Nyugat-Európa újjáépítését szolgálta. A Szovjetunió elutasította a részvételt, nyomására kimaradtak belõle a volt szocialista országok is.

· másodlagos jog: a Miniszterek Tanácsa, illetve a Bizottság által kiadott rendeletek, irányelvek, határozatok, ajánlások és állásfoglalások összessége, amely az Európai Bíróság döntéseivel és az azokban megfogalmazott jogelvekkel egészül ki. Az elsõdleges jogforrásokkal együtt az acquis communautaire fontos eleme.

· Miniszterek Tanácsa: az Európai Unió legmagasabb szintû jogszabályalkotó és döntéshozó szerve. Összetétele változó: az általános kérdéseket a külügyminiszterekbõl álló ún. Általános Ügyek Tanácsa tárgyalja, a speciális kérdésekben a (pl. mezõgazdasági, közlekedési) szakminiszterekbõl álló Tanács dönt. Kiemelkedõ jelentõségû ügyekben a Tanács munkájában mind a külügyminiszterek, mind az érintett szakminiszterek részt vesznek. (Ezt nevezik jumbo Tanácsnak)

· minõsített többség: a Tanács munkájában az abszolút többségnél szigorúbb (az egyhangúságnál értelemszerûen enyhébb) döntési feltétel. A döntéshez a szavazatok kétharmadára van szükség, emellett még azt is elõírják, hogy a kellõ számú szavazatnak hány résztvevõtõl kell érkeznie. Ez utóbbi megkötés célja annak elkerülése, hogy a több szavazattal rendelkezõ kevés számú tagállam a kisebb országok kárára hozzon döntéseket. (A Tanácsban ugyanis az egyes tagországok képviselõi - országuk nagyságának és gazdasági erejének függvényében - eltérõ számú szavazattal rendelkeznek.)

· monetáris unió (kevésbé szakszerû, de közérthetõbb megfogalmazásban: pénzügyi unió): a tagországok összefonódásának igen magas foka, amely feltételezi a valutaárfolyamok végleges rögzítését és a tagállamok közös pénzpolitikáját

· Montánunió: lásd: Európai Szén- és Acélközösség

· nettó befizetõ: azok az országok, amelyek a közös költségvetésbõl többet fizetnek be, mint amennyit onnan különbözõ jogcímeken visszakapnak. A legnagyobb nettó befizetõ hagyományosan Németország, õt követi Olaszország, Nagy-Britannia, Hollandia és Franciaország.

· Nyugat-európai Unió: 1954-ben létrehozott szervezet, amely a tagállamok gazdasági, politikai és kulturális együttmûködését, fõként és elsõsorban azonban közös védelmét kívánta elõsegíteni. Alapítói: a Benelux országok, Franciaország, Nagy-Britannia, a Német Szövetségi Köztársaság és Olaszország; 1989-ben csatlakozott Portugália és Spanyolország is. A szervezet egyrészrõl a NATO, másrészrõl az Európai Gazdasági Közösség árnyékában évtizedeken át "szunyókált", és csak az 1990-es évek elejétõl kezdett ismét felélénkülni, amióta az EU biztonságpolitikáját rá kívánják alapozni.

· OECD (Organisation for Economic Cooperation and Development, Gazdasági Együttmûködés és Fejlesztés Szervezete): 1961-tõl mûködõ nemzetközi szervezet, az 1948-ban megalapított OEEC (Organisation for European Economic Cooperation, Európai Gazdasági Együttmûködés Szervezete) utódja. A fejlett országok gazdaságpolitikai fóruma. 1996-tól Magyarország is tagja.

· Páneurópai Mozgalom: a páneurópai gondolat terjesztésére létrejött mozgalom. 1922-ben indította el Coudenhove-Kalergi osztrák gróf, majd a II. világháború után ugyanõ keltette ismét életre. A célja az Európai Egyesült Államok létrehozása. A mozgalom mai vezetõje Otto von Habsburg európai parlamenti képviselõ.

· PETRA: 1989 óta futó közösségi program, mely a fiatalok képzését, illetve a felnõtt életre és kenyérkeresésre való felkészítést kívánja elõsegíteni. A program célja a képzés színvonalának emelése (különös tekintettel az egységes belsõ piacra), és a fiatalok jó színvonalú szakképzésének elõsegítése.

· PHARE program (Pologne-Hongrie, Assistance á la Reconstruction Economique): Lengyelország és Magyarország piacgazdasági átmenetét segíteni hivatott program, melyet 1989-ben dolgoztak ki a legfejlettebb ipari országok. Lebonyolítását az Európai Közösségre bízták. A kelet-közép- európai politikai változások kiszélesedésével egyre újabb és újabb országokra terjesztették ki. A PHARE program keretében igen sokféle célt támogatnak, az útépítésektõl a vámhivatalok elektronizálásán át a közös kutatásokig. A PHARE program nem vonatkozik a szovjet utódállamokra, amelyek külön program, a TACIS keretében részesülnek támogatásban.

· pillér: a Maastrichti Szerzõdés az Európai Uniót három "pillérre" kívánja felépíteni: az Európai Közösségre, a közös kül- és biztonságpolitikára, valamint a bel- és igazságügyi együttmûködésre.

· protekcionizmus: elsõsorban az áruk és szolgáltatások nemzetközi áramlását fékezõ, a hazai ipart különféle eszközökkel (vámokkal, korlátozásokkal, szigorú egészségügyi stb. elõírásokkal) védõ gazdaságpolitikai irányzat. (Ellentéte a liberalizmus.)

· regionális politika: az EU egyik legfontosabb közös politikája, amely a régiók közötti különbségek mérséklését célozza. A regionális politika fontos eszközei a strukturális alapok.

· rendelet: az EU "legerõsebb", kötelezõ jogszabályfajtája: minden tagországra általánosan érvényes, anélkül, hogy a nemzeti jogba külön át kellene emelni (közvetlen hatály).

· Római Szerzõdés(ek): az Európai Gazdasági Közösséget és az Európai Atomenergia Közösséget megalapító szerzõdések, amelyeket 1957. március 25-én írtak alá, és 1958. január 1-jén léptettek életbe. Messze fontosabb az EGK-t létrehozó szerzõdés. Ennek bevezetõ részében fogalmazódtak meg az európai integráció legfontosabb céljai (pl. az európai népek integrációja, az országok gazdasági és társadalmi elõrehaladása, a foglalkoztatás növelése, a jólét emelése, a béke és a szabadság megõrzése).

· saját jövedelemforrások: az EU közös költségvetésének bevételi forrásai (a tagországok összes vámbevétele, az agrártermékekre alkalmazott vámjellegû lefölözések összege, a tagországokban beszedett áfa 1-1,4%-a). A saját jövedelemforrások elnevezés arra utal, hogy e jövedelmek nem tagdíjszerû befizetések. 1988 óta létezik egy ún. negyedik jövedelemforrás: a tagországok a bruttó nemzeti termékük 1,2-1,27%-ára egészítik ki a fenti három befizetést, amennyiben az nem érné el ezt az értéket.

· Schengeni Egyezmény: 1985-ben e luxemburgi városban állapodtak meg a Benelux országok, Franciaország és a Német Szövetségi Köztársaság képviselõi abban, hogy fokozatosan lebontják az ellenõrzést közös határaikon. Késõbb csatlakozott valamennyi EK-tagország, Dánia, Írország és Nagy-Britannia kivételével. Az eredeti határidõ 1990 eleje lett volna, de ezt többször módosították, és végül 1995 májusában lépett életbe. A Schengeni Egyezmény értelemszerûen azzal jár, hogy az azt aláíró országok (népszerû, kissé vicces megfogalmazásban: Schengenland) külsõ határainál viszont igen szigorú ellenõrzést valósítanak majd meg.

· screening : azon folyamat, melynek során egy csatlakozni kívánó ország és az Európai Bizottság szakértõi a csatlakozási tárgyalások keretében megvizsgálják, hogy egy ország jogrendje milyen fokon és mely pontokon felel meg az uniós elvárásoknak, illetve mely területek igényelnek további közelítést.

· strukturális alapok: az Európai Szociális alap, az Európai Mezõgazdasági Orientációs és Garanciaalap orientációs "szekciója", a Regionális Fejlesztési Alap, a Halászati Alap valamint a Kohéziós Alap közös elnevezése.

· szabadkereskedelem: a nemzetközi gazdasági kapcsolatoknak az a rendszere, amelyben az országok közti forgalmat nem gátolják sem adminisztratív, sem gazdasági vagy valutapolitikai akadályok. (Tökéletesen a gyakorlatban sohasem létezett.)

· szabadkereskedelmi övezet: több ország alkotta terület, amelynek keretében az egyes országok az egymással szemben korábban alkalmazott vámokat és mennyiségi importkorlátozásokat megszüntetik, kívülálló országokkal szemben viszont minden ország fenntartja korábbi vámjait. A szabadkereskedelmi övezet legismertebb példája az Európai Szabadkereskedelmi Társulás.

· szabványosítás: a tagországok közötti kereskedelmet fékezõ vámok és mennyiségi korlátozások lebontása után a szabványok különbözõsége fékezte a kölcsönös áruforgalmat. E hatás megszüntetése céljából hozzákezdtek európai szabványok kidolgozásához.

· Szociális Alap: lásd: Európai Szociális Alap

· szubszidiaritás: a szubszidiaritás elve szerint minden döntést azon a lehetõ legalacsonyabb szinten kell meghozni, ahol az optimális informáltság, a döntési felelõsség és a döntések hatásainak következményei a legjobban láthatók és érvényesíthetõk. Eszerint a Közösségre csak azokat a jogköröket ruházzák át, amelyeket hatékonyabban lehet közösségi szinten gyakorolni, mint a függetlenül eljáró tagállamok vagy a régiók útján.

· szubvenció: állami támogatás, amellyel valamely termék elõállítását vagy kívánatos gazdasági tevékenységet (magatartást) ösztönöznek. (Sajátos esete, amikor azt jutalmazzák, hogy a farmerek ne termeljenek többet, vagy földjükön a szántóföldi kultúrákat rétekkel, legelõkkel váltsák föl.)

· Tanács: Az EU legfontosabb jogszabályalkotó és irányító szerve. Miniszterek Tanácsának is nevezik, mert tagjai a tagországok miniszterei. Többfajta összetételben ülésezik (például gazdasági és pénzügyminiszterek, mezõgazdasági miniszterek, közlekedési miniszterek stb tanácsaként). A külügyminiszterek tanácsát Általános Ügyek Tanácsának is nevezik.

· társulás: sajátos jogviszony az EK és a kívülálló országok között. A társulási szerzõdésben a felek kedvezményeket biztosítanak egymásnak. Ezek lehetnek egyoldalú vagy kölcsönös kedvezmények. A társulás - a magyar szóhasználattal ellentétben ("társult tag") - nem tagsági viszony. A kelet-közép-európai országokkal kötött társulási megállapodásban azonban szerepel annak elismerése, hogy ezek az államok teljes jogú tagságra törekszenek.

· több sebességes Európa: annak kifejezésére született koncepció, hogy az EU tagállamai különbözõ mértékben képesek vagy készek részt venni az integráció elmélyítésében. A több sebességes Európa azt jelenti, hogy a felkészültebb tagállamok elõbb érhetnek el az integráció magasabb fokára, mint a többiek.

· trojka: a folyamatosság biztosításának sajátos eszköze: az EU elnökségét az adott, a megelõzõ és a következõ félévben betöltõ külügyminiszterek testülete.

· UNCTAD: az ENSZ Kereskedelmi és Fejlesztési Világkonferenciája (United Nations Conference on Trade and Development). Sürgetésére dolgozták ki és vezették be a GSP rendszert.

· valutakígyó: 1972 és 1977 között némely EK-országok a valutájuk egymás közti árfolyamát egy szûk sávon belül tartották, de a többi valutához képest az árfolyamok szabadon mozogtak. Ennek grafikus ábrázolása egy tekergõ kígyóra emlékeztet. (A "kígyóban" nem minden EK-valuta vett részt, illetve néhány EK-n kívüli ország valutái is csatlakoztak hozzá.)

· vámplafon: az Európai Megállapodásban szereplõ sajátos kereskedelempolitikai megoldás. A vámplafon valamely termékcsoport exportjára meghatározott mennyiségi határ (pl. százezer tonna), amelynek eléréséig kedvezményes vámokat alkalmaznak, az azt meghaladó exportra viszont már magasabb vámtételeket vetnek ki.

· vámunió: a gazdasági integráció egyik fokozata. A vámunió azt jelenti, hogy a benne részt vevõ országok egymás áruira nem vetnek ki importvámot, a külsõ országok termékeire pedig közösen megállapított vámokat alkalmaznak.

· Vásárlóerõ-színvonal (purchasing power standard - PPS): Az átváltási árfolyamok nem szükségszerûen tükrözik egy adott valutának nemzeti területen fennálló valós vásárlóerejét; használatuk ezért nem szolgál pontos mutatóul az érintett országban végsõ fogyasztásra szánt áruk és szolgáltatások volumenérõl. A vásárlóerõ-színvonalat, amelyet az árszintek miatti torzulások kiküszöbölése érdekében korrigálnak, ezért alkalmazzuk az ECU helyett a tagállamok összehasonlításában.

· Werner-terv: az európai gazdasági és pénzügyi unió elsõ terve. Az 1970-ben elfogadott terv az EK-tagországok valutáinak konvertibilitásán, a tõkeáramlás szabaddá tételén, valamint az árfolyamok ingadozásának fokozatos megszüntetésén nyugodott volna. Az 1970-es évek elsõ felének világgazdasági fejleményei teljesen lehetetlenné tették megvalósítását. Mégis nagyon fontos eleme az integráció fejlesztésének, mert csaknem húsz évvel késõbb ennek az "átdolgozott" változata lett a gazdasági és monetáris unió alapja.

· YES (Youth Exchange Scheme - Fiatalok Csereprogramja) : 15 és 25 év közötti fiatalok részére szervezett csereprogram. Az EU tagországaiból fiatalok csoportokban utazhatnak valamely más tagországba, legalább egyhetes idõtartamra, hogy ismerkedjenek annak gazdaságával és kultúrájával. A program célja az európai identitás erõsítése és a különbözõ tagországok állampolgárai közötti kommunikáció javítása.

· zöld dollár: az EK közös agrárpolitikájának keretében alkalmazott elszámolási egység nem hivatalos, de igen szemléletes elnevezése.

forrás:http://www.veszpremikamara.com